KÖZJOGI X-FAKTOR: MI, A NÉP VAGYUNK A KÖNYÖRTELEN ZSŰRI

Lássuk be, a magyar társadalom az elmúlt évek traumái után egy kicsit olyan lett, mint a megcsalt házastárs: már a szomszéd köszönését is gyanúsnak találja. Most, hogy a Tisza-kormánynak új vezetőket kellene találnia az állami intézmények élére, mi, a választók nem szakértőket várunk, hanem szeplőtelen fogantatású szenteket.

A „közjogi nagytakarítás” castingján mi magunk vagyunk a zsűri, és a kezünk folyamatosan a piros gombon pihen. Itt már nem elég a két diploma meg a nemzetközi tapasztalat. A nép ítélőszéke előtt az a minimum, hogy a jelölt az elmúlt 15 évet egy oxigénsátorban töltötte, távol minden NER-közeli jachtpartitól. Ha kiderül, hogy az illető valaha egy levegőt szívott egy államtitkárral, vagy – urambocsá – sikeres üzletet vezetett ebben az országban, máris küldjük a süllyesztőbe.

Ezzel csak az a baj, hogy a társadalmi elvárásaink lassan egy mitológiai lényt kergetnek. Olyan szakembert akarunk, aki dörzsölt auditor, de sosem könyvelt gyanús cégnek. Aki penge jogász, de sosem koccintott „okosba” megoldó figurákkal. Aki úgy ismeri a magyar rögvalóságot, hogy közben sosem lépett rá a sárra.

De legyünk őszinték, ha mindenkit kiszórunk, aki az elmúlt évtizedben valahogy túlélte és sikeres volt a rendszerben, akkor ki marad? A „patyolattiszta múlt” az államigazgatásban sokszor a „most látok ilyet először” szinonimája. Mi, a nép, jelenleg azt várjuk el, hogy a Tisza olyan embereket találjon, akik eddig egy sötét szobában várták a megváltást, de közben valahogy megszerezték a harmincéves rutint is.

Vajon tényleg a totális tapasztalatlanság a tisztaság ára? Vagy be kell érnünk azzal, ha a jelölt csak „kicsit” volt benne a sűrűjében, de legalább tudja, hol van a villanykapcsoló az Állami Számvevőszék épületében? A popcorn bekészítve, a zsűri pedig várja az újabb produkciót, de vigyázat, a legkisebb jacht-gyanúra azonnal nyomjuk a pirosat!