BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

Hova tovább?
Hétfőtől sorsdöntő napok várnak a soproni fiatalságra. Ünneplőbe öltöznek és megírják életünk egyik legfontosabb tesztjét. A napokban már érezhető a feszültség bennük. Az összes érettségiző diák robban, ugrik, bármilyen apró kérdésre. Nekik most ez jelenti a világot. Ettől függ, bekerülnek-e az áhított egyetemre, vagy sem. Tizenkét éve, mióta először áthaladtak az iskola kapuján, ezekre a sorsdöntő napokra készültek. Ezt hallották minden egyes nap az iskolában, otthon, hogy „majd az érettségi”.... s elérkezett.
Most ott állnak a küszöbön, egy korszak végén, tele kérdésekkel és reményekkel. A padok, amelyek annyi éven át tanúi voltak barátságoknak, nevetéseknek, súgásoknak és ábrándoknak, hamarosan kiürülnek, s szeptembertől, mások veszik át a helyüket. A folyosók elcsendesednek egy időre, és nekik most minden lépés egy kicsit nehezebb, mert már nemcsak az iskola falai között vezet az út, hanem kifelé, az ismeretlenbe.
Ballag már a vén diák… de most nemcsak búcsúzik, hanem valóban elindul. Ki Sopronból. Ki messzebbre, ki egy új városba, új országba, új álmok felé. A kérdés már nem is az, hogy „Hova tovább?”, hanem inkább az, hogy „Merre visz az utam?”.
És bár most minden az érettségiről szól, valójában ennél sokkal többről van szó. Bátorságról, kitartásról, hitről. Arról a hitről, hogy képesek vagyunk megállni a helyünket. Mert a dolgozatok, a felelések egyszer véget érnek, de az a tizenkét év, amit maguk mögött hagynak, örökre velük marad.
Hát menjetek, és vigyétek magatokkal mindazt, amit itt kaptatok: barátságokat, emlékeket, álmokat. És ha néha bizonytalanok lennétek, jusson eszetekbe: nem az számít, hova sodor az élet, hanem az, hogy mertek-e elindulni s közben ne feledjétek el, Sopron örökre az otthonotok marad. Ez a város mindig visszavár.